Cascadia
☆⌒(^∇^)おはよー

#54: Fények - Ambrose edition

2013.10.04. 15:18, Sirin

Még réges rég csináltam pár képet Ambroseról próbálgatva a régi családi kisgéppel, hogy mit tud a sötétben. Mármint nem Ambrose, hanem a gép XD Elég jó képeket csinált, de sok bemozdult-elmosódott kicsit, enyhén hisztis gép volt. Az akkor készült képeket elhalgattuk a nyilvánosság elől, vártunk valamilyen alkalmat, aztán el is felejtettem, úgyhogy el is maradt. De most azokból is felteszünk párat, persze nem sokat, nehogy leterhelődjetek :D
Hogy miért most? Mert nem rég hasonló képeket csináltunk az új géppel is a fejlécre. Nem ide, máshova, közösségi célra XD És eszembe jutott, hogy jaj, hát nekünk volt már ilyen fotózásunk korábban! De abban nem volt elég jól beállított kép a fejlécre, úgyhogy most is kellett lőni pár képet (sajnos :D ), de Ambrose már nagyon rutinos volt, úgyhogy kevés különböző kép készült ez alkalommal, még kevesebb amit fel is teszek, mert leginkább a fókusz ponttal és a megvilágítással játszadoztunk egy adott pózban. És kevés póz volt, mert már késő volt és álmos voltam V_V
A befutó kép most is fut, a Seggbe csapott bájdorong jeligével XD (ezt az utókornak jegyeztem le, mert sokat elárul Ambroseról XD)

Szóval csak pár képet hoztam, de fogadjátok sok szeretettel az Ambrose válogatást régről és mostról ^u^

 

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.12.25. 17:21
Ayumu

omo, pucér Ambrose ^o^

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                          

                                                                                                                     

 

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre